Ugyan a magyarországi hagyományok között nyomát sem találjuk, mégis egyre elterjedtebb, hogy a menyasszony esküvőjén visel valami régit, újat, kölcsönkapottat és kéket. Az angol eredetű szokás hazájában nem négy, hanem öt elemből áll. A régi, az új, a kölcsönkapott és a kék tulajdonképpen szimbólumok.

A régi az idő múlását, a hagyományt, a generációról generációra való átadást szimbolizálja. A menyasszony családja közötti kapcsolatot jelképezi, emlékeztetve az arát a szülőkre és a gyermekévekre, valamint mindarra, amit elhagy.

Az új a házassággal létrejött családi kapcsolatot testesíti meg. A hitet és a szerencsét szimbolizálja. A menyasszony ezzel a tárgyal üzeni, hogy bízik a fényes jövőben a házasságban.

A kölcsönkapott jelképet elméletileg már férjhez ment, boldog házasságban élő asszony adja, így a sikeres kapcsolat záloga.

A kék a tisztaság, az igaz hit és a hűség jelképe, Szűz Máriát is jellemzően kékben ábrázolják.

Mindezeken felül Angliában az ezüst is megjelenik, méghozzá hatpennis érme formájában, amit a menyasszony a bal cipőjébe tesz. Ennek megfelelően viselése gazdaságot és jólét hoz.

Én most a valami kéket választottam ki, és mutatok néhány ötletet képekben, hogy mi is lehet az a bizonyos kék az esküvőn.

Becsempészhetjük a ruhába is, például egy diszkrét tüllréteg formájában.

Választhatünk egy dekoratív kék cipellőt, mely igazán különlegessé teheti öltözékünket.

Lehet kék színű akár a menyasszonyi csokor is.

Miért ne lehetne az eljegyzési gyűrünk köve az a bizonyos kék?

 

Tűzhetünk a hajunkba kék virágdíszt.

Legtöbben a harisnyakötőt választják, mint kék kiegészítő.

Ha minden babonát nem is, de párat érdemes betartani, hiszen ha nem is hiszünk a hatásukban, színesíthetjük velük a nagy napot.

Szeretettel,

Körmendy-Szomoru Kata

menyasszony stylist

https://www.facebook.com/MenyasszonyStylist

 

Forrás:

www.unnep.eu/eskuvo/index.php

www.nagyagotacollection.hu

melindagemmaroses.blogspot.com

www.haringphotography.com