Régi vágyam volt egy igazán romantikus, tavaszi környezetben, virágzó fák közt menyasszonyi ruhákat fotózni. Amikor szabadtérre szervez az ember fotózást - vagy bármilyen egyéb eseményt, például esküvőt - mindig kiszolgáltatott az időjárásnak, a természetnek. Alapvetően az alaposan megfontoló típus vagyok, aki időt ad magának a tervezgetésre, ám most gyorsan kellett cselekednünk, mert hamar virágba borult az az elvadult cseresznyés, amit kinéztünk magunknak, így egy szűk hetem volt a szervezésre, tervezésre, a csapat összeállítására és a ruhák, kiegészítők beszerzésére. A csapat, és nagy vonalakban a fotózás stílusa is készen volt a fejemben, így már "csak" a részletek finomítása volt a feladat, illetve a csapattagok felkérése. Mindannyiójukkal dolgoztam már, de így együtt ez volt az első közös munkánk. Amellett, hogy egytől-egyig kiváló szakemberek a saját területükön, nagyon jó csapatjátékosok is, ami egy ilyen munkánál elengedhetetlen.

Az idő kegyes volt hozzánk, ám a fák cserben hagytak, mert 2 nap alatt lehullottak a virágok. De nem szegte kedvünket, eszembe jutott egy nagyon kedves ismerősöm, aki ilyen esetekre az újratervezést javasolja, hát így tettünk mi is. Kész frizurával, és sminkkkel, felöltözve, fotózásra felvértezve beültünk az autókba és addig mentünk, amíg nem találtunk virágba borult fákat. Találtunk, nem is olyan soká, így el is kezdhettük a munkát.

A fotózás stílusát a tavasz hangulata és a virágzó fák alapozták meg, mindent eköré terveztem színvilágban és formailag is. Fehér virágú fákat választottam, hiszen az esküvő, a menyasszony színe alapvetően a fehér. A természetben nincs optikai fehér, tehát itt a fehér különböző meleg árnyalatival dolgoztam, mint a csontszín, az ekrü, és belecsempésztem egy minimális blush árnyalatot, ami egy finom, púderes rózsaszínt jelent, a 2016-os év egyik trendszíne. Anyagban leginkább a csipkét használtam, kiemelve annak áttetszőségét, az egészen finom, leheletvékony csipke és a kicsit rusztikusabb  is jól beilleszthető volt a koncepcióba. Különböző formájú, méretű virágkoszorúkat és különleges fejdíszeket választottam az öltözékekhez, ezekkel szerettem volna a virágzó természet és a modell közti összhangot megteremteni.

Modellnek, Munkácsy Katát kértem fel, akit a Barátok Közt sorozatból ismerhettek. Kata a való életben is menyasszony, így nagyon örült annak, hogy kipróbálhatja magát még a nagy nap előtt menyasszonként. Megtisztelő, hogy azzonnal és boldogan igent mondott. Azért esett rá a választásom, mert kislányos bája, meleg szőke haja, apró szeplői és hatalmas kék szemei a tavaszi frisseséget sugározzák.


Smikesünktől hangsúlyos, füstös szemeket, és nagyon halovány, rózsaszín ajkakat kértem. Nagyon szeretk Godó Krisztával dolgozni, mert érti, érzi a kérésemet, és mindig azt kapom, amit látni szeretnék.


Frizura kiválasztásánál a természetes hullámok, egy kis szélfújta kócosság szereplet a tervekben, laza fonattal, melybe jól illeszthetőek voltak a Trangoni mesteri fejdíszei, koszorúi. Kata frizuráját Novák Adrienn fodrászunk készítette el.


A ruhákat Nagy Ágota ás Bálint Sára designerek biztosították számunkra.


A megálmodott képi világot pedig Máth Szilvia örökítette meg. Nagyon szeretem Szilvi képeit, és munkáját, elég egy-két szót mondanom, hangulatvilágot meghatároznom, és ő csodálatosan megkomponálja, amit megálmodtam.

Bízom benne, hogy elnyeri tetszéseteket ez a bohó romantika, a BOHEMIAN PRINCESS.

 

Koncepció, styling: Körmendy-Szomoru Kata www.menyasszonystylist.hu

Fotó: Máth Szilvi Máth Szilvi facebook oldala

modell: Munkácsy Kata

Ruha: Nagy Ágota Collection www.nagyagota.hu

Bálint Sára

Dolly Hungary

Fejdíszek: Trangoni www.trangoni.net

Smink: Godó Krisztina make up artist

Haj: Novák Adrienn Hairstylist és Kontymester

 

 

Körmendy-Szomoru Kata

menyasszony stylist

0630 619 3708